Meloni: Elon Musk nem jelent veszélyt a demokráciára, Soros György igen
Nyilvánosan is védelmébe vette Elon Muskot az olasz miniszterelnök.
Kilenc mázsa szőlőt hoztam haza, és úgy döntöttem, hogy idén nem készítek bort. 16 mustfokos szőlőből nem érdemes.
„Idén a nyár nem volt melegnek mondható. Szegény szőlő nem tudott rendesen beérni. Szeptember elején húzósan savanyú volt, pedig tavaly ilyenkor már szüreteltünk 19-es mustfokkal. Ebben az évben úgy döntöttem, hogy később szüretelek két héttel, kockáztatva, hogy a vadak leeszik az egészet. 20.-án nekiestünk a szedésnek, előzetesen én csak öt mázsára becsültem a termést, de mint kiderült erősen alulbecsültem.
Kilenc mázsa szőlőt hoztam haza, és úgy döntöttem, hogy idén nem készítek bort. 16 mustfokos szőlőből nem érdemes. A gyerekeknek leszűrtem és tartósítottam egy csomó mustot, a többi meg ment műanyag hordókba és pálinka lesz belőle. Ez egy ilyen év.”